2007. szeptember 20., csütörtök 170/2007.(IX.20.)
170/2007.(IX.20.) sz. határozat: egyhangúlag
1./ A képviselő-testület úgy határozott, hogy a II. Nemzeti Fejlesztési Terv, illetve a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében Barcs Város Önkormányzata 2007-2010. évek közötti tervezési időszakban tervezett fejlesztési programot elfogadja. Egyben nyilatkozta, hogy a Gazdasági Szervezetek által megfogalmazott, és szintén II. Nemzeti Fejlesztési Terv, valamint a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztéseket (Turisztikai célú fejlesztések) támogatja.
2./ A képviselő-testület elhatározta, hogy a 2007-2010. évek közötti tervezési időszakban a II. Nemzeti Fejlesztési Terv, valamint a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében pályázatokat nyújt be az alábbi fejlesztési feladatokra:
- Barcs, Egészségügyi központjának rehabilitációja, (Kistérségi Járóbeteg Központ kialakítása - Barcs, Városközpont Rehabilitációjának II. üteme (Művészetoktatási, Kulturális, Turisztikai és Közösségi Központ) - Barcs, integrált "Egységes Iskola" intézményeinek felújítása, bővítése - Városi területek rehabilitációja (Sétáló utca, Hősök tere, Nagyhíd utca) - Városi területek rehabilitációja II. (Egységes intézményi terület kialakítása az Ipari Kereskedelmi Szakképző Iskola, Óvoda, Könyvtár és Dráva Völgye Középiskola intézmények által határolt területen) - Hivatásforgalmú kerékpárút hálózat kiépítése
3./ A képviselő-testület úgy határozott, hogy a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ fejlesztése tárgyában a 2007-2010. évek közötti tervezési időszakban a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében pályázatot nyújt be a megvalósításra, amennyiben a programot az Önkormányzat nem tudja vállalkozás keretében megvalósítani.
4./ A képviselő-testület felkérte a polgármestert, hogy a fejlesztésekhez kapcsolódó előkészítési munkálatokat kezdje meg. Felkérte továbbá, hogy a programok részletes kidolgozása érdekében a szakértői és tervezői feladatok végrehajtásához a Kbt, illetve Barcs Város Közbeszerzési Szabályzatának figyelembe vételével folytassa le a szükséges beszerzési eljárásokat, kerüljenek kiválasztásra a szakértői és tervezői csoportok, beleértve a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központban felmerülő szakértői és tervezői feladatokat is, függetlenül attól, hogy a fejlesztés vállalkozás keretében, vagy Önkormányzati beruházás keretében valósul meg.
5./ A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, a közbeszerzési eljárások során kiválasztott szakértő és tervező csoportokkal megkötendő vállalkozói szerződések aláírására. Felelős: Feigli Ferenc polgármester Határidő: értelem szerint |